Termék tiens !
Sajnáljuk, nem találjuk a kapcsolódó terméket! Keressen helyette mást
A TIENS Hungary Kft (adószám: 12519835-2-42, Cj.szám: 01-09-690486) (a jelen Szerződésben „TIENS” vagy a „Vállalat” e kereskedelmi rendszer magyarországi kezdeményezője. A program keretében kínált termékek és szolgáltatások étrend-kiegészítők, egészségvédő gépek, valamint a TIENS által nyújtott egyéb kapcsolódó termékek és szolgáltatások, illetve a TIENS által időközönként értékesített egyéb termékek és szolgáltatások. E termékek értékesítése a független TIENS tanácsadók struktúráján keresztül történik, akik a rendszerben Tanácsadóként szerepelnek. A termékek vonatkozásában a Tanácsadók technikailag viszonteladóként működnek: saját számlájukra adják és veszik a termékeket. A szolgáltatások tekintetében a TIENS megbízottjaként működnek. Amennyiben a TIENS úgy dönt, hogy a Tanácsadói szerződést elfogadja, és megadja a Tanácsadónak a TIENS termékek és szolgáltatások megvásárlásának, terjesztésének és eladásának nem kizárólagos jogát és kiváltságát, a Tanácsadó az alábbi feltételek és kikötések betartására köteles:
1. A Tanácsadó mindenkor tevőlegesen és legjobb igyekezete szerint terjeszti és értékesíti a TIENS termékeket és szolgáltatásokat, és népszerűsíti a TIENS vállalkozást. A TIENS étrend-kiegészítők, egészségvédő gépek és egyéb kapcsolódó termékek és szolgáltatások forgalomba hozatalával foglalkozik. A Tanácsadó tisztában van azzal, hogy a TIENS tanácsadóknak nincs konkrét, garantált árbevételük, és hogy saját bevétele és üzleti sikere a TIENS termékek és szolgáltatások eladásán, valamint a Tanácsadó struktúráján belüli más sikeres TIENS tanácsadók eladásain alapul.
2. A Tanácsadó jogot kap a TIENS által saját részére, vagy egyéb végfogyasztók részére értékesített termékek és szolgáltatások terjesztésére és értékesítésére azon feltételek és kikötések szerint, amelyeket akár a TIENS, akár a végfogyasztók határoznak meg időközönkénti módosításokkal, a jelen Szerződés rendelkezéseivel összhangban. A Tanácsadó elismeri, hogy a TIENS sem nem társvállalata, sem nem hivatalos képviselője azoknak a végfogyasztóknak, amelyekkel tranzakciókat folytat vagy üzleteket köt, fentieknek csupán piacszervezőjeként működik, és hogy a Tanácsadó a TIENS céggel van kapcsolatban, nem pedig azokkal a végfogyasztókkal, amelyekkel a TIENS tranzakciókat folytat vagy üzleteket köt. A TIENS jogosult ajánlott (javasolt) tovább eladási árat közölni, mely azonban csak üzleti tájékoztatás, és attól a Tanácsadó saját döntése alapján jogosult eltérni. A TIENS internetes honlapján közzétett értesítés útján bármikor módosíthatja továbbá a jelen Szerződést és mellékleteit, illetőleg a kapcsolódó szabályzatokat. A Tanácsadó felelőssége, hogy ezeket a módosításokat folyamatosan figyelemmel kísérje. Ha a Tanácsadó a Szerződés, a Működési Szabályzat, illetve a Marketing terv módosításáról közzétett értesítés után tovább folytatja a TIENS termékek és szolgáltatások értékesítését, akkor úgy tekintendő, hogy ráutaló magatartással elfogadja a módosított Szerződés, a Működési Szabályzat, illetve a Marketing terv rá nézve jogilag kötelező érvényét. Jelen Szerződés értelmében a Tanácsadó az időközönként módosításra kerülő, a TIENS Működési Szabályzatában meghatározott eljárás szerint rendelheti meg a termékeket és szolgáltatásokat.
3. A független tanácsadói regisztrációs díj megvásárlásán kívül semmilyen egyéb vásárlás vagy befektetés nem szükséges ahhoz, hogy valaki TIENS tanácsadó legyen. A Tanácsadó tisztában van azzal, hogy mindenféle termék, szolgáltatás, reklám- vagy értékesítési segédanyag megvétele, illetve bármely TIENS által szervezett képzéseken, előadásokon való részvétel teljesen önkéntes alapon történik. Ha azonban a Tanácsadó terméket vagy szolgáltatást vásárol meg, akkor köteles annak értékét kiegyenlíteni a TIENS által meghatározott esedékesség szerint.
4. A Tanácsadó díjazása az időközönként módosításra kerülő Marketing terv alapján történik.
5. A Tanácsadó a TIENS-től független; jelen Szerződés nem hoz létre munkaviszonyt, franchise-, partnerségi, illetve közös vállalkozási jogviszonyt. A Tanácsadónak nincs törvényes joga vagy felhatalmazása arra, hogy a TIENS nevében bármilyen szerződéses kötelezettséget vállaljon, illetve hogy a TIENS nevében bármiféle ígéretet tegyen vagy garanciát vállaljon. A Tanácsadó, amennyiben vállalkozó, saját maga felelős a vállalkozásával kapcsolatos valamennyi adóbevallás elkészítéséért és a vonatkozó adók megfizetéséért. Továbbá, a Tanácsadó kötelezettséget vállal arra, hogy:
(a) Maradéktalanul betart a jelen Szerződésre, és/vagy a TIENS termékek és szolgáltatások megszerzésére, átvételére, tartására, értékesítésére, forgalmazására és népszerűsítésére vonatkozó minden törvényt, szabályt és előírást.
(b) Maradéktalanul betartja a Tanácsadó TIENS-sel kapcsolatos üzleti tevékenységének országában a jelen Szerződés hatálya alatt érvényben levő Közvetlen Értékesítők Szövetsége etikai kódexet;
(c) A jelen Szerződésre, és/vagy a TIENS termékek és szolgáltatások megszerzésére, átvételére, tartására, értékesítésére, forgalmazására és népszerűsítésére vonatkozó törvények vagy hatósági rendelkezések által előírt adatszolgáltatásokat a Tanácsadó saját költségén elkészíti, benyújtja és megőrzi, illetve a szükséges engedélyeket beszerzi (értelemszerűen beleértve az adóalanyi körbe történő bejelentkezést).
Abban az esetben, ha a TIENS a Tanácsadónak a Marketing terv alapján vagy egyébiránt kifizetendő összeg után ÁFA fizetésre köteles, (az esetleg szükséges jóváhagyásoktól függően) fenntartja a jogot arra, hogy a szóban forgó összeget saját maga számlázza ki, és ez esetben az ÁFÁ-t csak akkor fizeti ki a Tanácsadónak, ha a Tanácsadó ÁFA-alanyként nyilvántartásba van véve, és az erről szóló okirati igazolás másolatát a TIENS részére benyújtja. Amennyiben a már nyilvántartásba vett Tanácsadót törlik az ÁFA-alanyok nyilvántartásából, a nyilvántartásból való törlés érvénybe lépésének időpontjától számított tizennégy (14) napon belül köteles írásban értesíteni a TIENS-t a nyilvántartásból való törléséről. Amennyiben a TIENS-t az adóhatóságoknak járó ÁFA megfizetésére kötelezik, vagy arra kötelezhetővé válik annak okán, hogy a Tanácsadó elmulasztja értesíteni a TIENS-t az ÁFA-alanyok nyilvántartásából való törléséről, a Tanácsadó tudomásul veszi és kijelenti, hogy a TIENS jogosult fenti ÁFA behajtására akár úgy, hogy azt a TIENS levonja a Tanácsadó TIENS-nél vezetett számlájából, akár más, a TIENS rendelkezésére álló esetleges egyéb módon. A TIENS termékekkel és szolgáltatásokkal, vagy a TIENS üzletlehetőséggel kapcsolatban a Tanácsadó mint független személy által szóban vagy írásban tett bármely kijelentés kizárólag a TIENS által írásban kiadott információn, például az aktuális tanácsadói információs segédanyagon vagy termékreklámon alapulhat. A Tanácsadó vállal felelősséget minden olyan állításért, amely eltér a TIENS által ily módon kiadott információktól, és a Tanácsadó ezennel kötelezettséget vállal a TIENS kártalanítására minden, a Tanácsadó által jogosulatlanul tett kijelentésből eredő veszteség, kár, követelés, büntetés vagy költség – beleértve az ügyvédi, bírósági és versenyhivatali díjakat – tekintetében.
6. Jelen Szerződés a TIENS által történő elfogadása napján lép hatályba, és a fenti elfogadás napjától – illetve a TIENS tetszése szerint esetleg megállapított egyéb dátumtól – számított 12 (tizenkét) hónap határozott időtartamig marad hatályban. Amennyiben a Tanácsadó tovább kívánja folytatni tanácsadói tevékenységét, a Tanácsadónak a TIENS által meghatározott határidő lejárata előtt teljesíteni kell a tagságmegújítási feltételeket. A megújítás elmulasztása a felek ellentétes írásbeli megállapodása hiányában a Tanácsadó pozíciójának elvesztését vonhatja maga után.
7. A TIENS program a termékek és szolgáltatások végfelhasználónak történő eladásán alapul. A Tanácsadó tudomásul veszi, hogy a struktúrán belüli szintek elérésére való jogosultság feltétele a termékek és szolgáltatások meghatározott személyes és csoportos forgalmának teljesítése, az időközönként módosított Marketingtervben rögzített kötelezettségek betartása, valamint a szponzorálásával kapcsolatos kötelezettségeknek és a jelen Szerződés feltételeinek való megfelelés.
8. A TIENS felelőssége a termékek és szolgáltatások Tanácsadónak történő eladásával és nyújtásával kapcsolatban az alábbiakra korlátozódik:
(a) a TIENS a felelős a TIENS esetleges gondatlanságából eredő halál vagy személyes sérülés esetén; valamint
(b) a hibás termékek javításáért vagy cseréjéért. Amennyiben jelen 8. bekezdés arról kifejezetten nem rendelkezik – kivéve akkor és abban a mértékben, amennyiben a szóban forgó termék vagy szolgáltatás kifejezett garanciával van ellátva –, a TIENS nem felelős a TIENS által leszállított termékkel kapcsolatos semmiféle veszteségért vagy sérülésért, akármilyen okból is következett be a fenti veszteség vagy sérülés, illetve függetlenül attól, hogy szerződésen belüli vagy szerződésen kívüli kár, vagy bármely egyéb kifogás okán merül fel a felelősség. Jelen Szerződésben sem kimondott, sem hallgatólagos módon nem szerepel semmiféle feltétel a leszállított termékek és nyújtott szolgáltatások minőségének bármely célra való megfeleléséről.
9. A Tanácsadó a jelen szerződésből eredő jogokat és kötelezettségeket kizárólag a TIENS előzetes írásos engedélyével jogosult átruházni, amely engedélyt a Működési Szabályzat értelmében nem lehet indokolatlanul megtagadni..
10. A TIENS önállóan és társas vállalkozás keretében tevékenykedő személyeket is elfogad tanácsadónak. A Tanácsadók TIENS ügyleteik lebonyolításához használhatnak kereskedői neveket. A házastársak – közös tanácsadóként – ugyanazon Tanácsadói Szerződés körébe tartoznak. (Amennyiben a házastársak ugyanabban a struktúrában, ugyanazon alsó vonalban helyezkednek el, akkor két külön azonosítószámmal rendelkezhetnek). Amennyiben a házastársak egyike megszünteti a Tanácsadói Szerződést, illetve nem újítja meg a tagságát, az alábbi rendelkezések lépnek életbe:
(i) A Tanácsadói Szerződés megszűnik. Ha a másik házastárs vagy partner tovább kívánja folytatni tanácsadói tevékenységét, új Tanácsadói Szerződés kötésére kerül sor, amennyiben az adott házastárs vagy partner(ek) megfelelnek az elfogadhatósági követelményeknek, és a TIENS jóváhagyja jelentkezésüket. Ez esetben az adott házastárs vagy partner(ek) pozíciója és alsóvonal köre ugyanaz marad, mint a korábbi közös tanácsadói vagy partner szerződésben.
(ii) Amennyiben a Tanácsadói Szerződés a jelen 10. bekezdés értelmében kerül megszüntetésre, a jelen Szerződés 11. és 16. bekezdésének rendelkezései az irányadók.
(iii) Amennyiben a Tanácsadói Szerződés a jelen bekezdés értelmében megszüntetésre kerül, a TIENS nem felelős semmilyen
összeg kifizetésére a Tanácsadó részére összegyűlt prémiumokon, illetve a jelen Szerződés 12. és 15. bekezdésében meghatározott fizetendő összegeken felül.
11. Jelen Szerződést az új Tanácsadó (azaz az olyan Tanácsadó, aki korábban sem közvetlenül, sem közvetetten nem állt a TIENSsel hasonló szerződéses jogviszonyban) bármikor jogosult indokolás nélkül, egyoldalúan, tizennégy (14) nap felmondási idővel, kártalanítási kötelezettség nélkül, írásban felmondani. Azon Tanácsadók esetében, akik a fentiek szerint nem minősülnek új Tanácsadónak, a felmondási idő tizennégy (14) nap helyett harminc (30) nap.
A TIENS hét (7) nap felmondási idővel, írásban jogosult a jelen Szerződést felmondani, amely felmondást köteles megindokolni.
A TIENS felmondási joga kiterjedhet különösen, de nem kizárólag arra az esetre, amennyiben a Tanácsadó a jelen Szerződés bármely rendelkezését (ideértve bármely kapcsolódó szerződéses dokumentum, szabályzat a Tanácsadóra nézve kötelező erejű rendelkezéseit is) bármilyen mértékben megszegte.
A jelen Szerződés bármely okból történő megszűnése esetén a Tanácsadó minden, a TIENS-hez fűződő jövőbeli szerződéses kötelezettsége megszűnik, ide nem értve azon kötelezettségeket, amelyek a Szerződés megszűnéséig keletkeztek, továbbá azokat, amelyek a jelen Szerződés megszűnését követő időszakra is irányadóak.
12. A Tanácsadó a jelen Szerződés aláírásától számított tizennégy (14) napon belül a TIENS írásos értesítése mellett jogosult kártalanítási kötelezettség nélkül elállni a jelen Szerződéstől, visszaszolgáltatni minden, ezen időszak alatt vásárolt, addig eladatlan terméket, feltéve, hogy az eladatlan termékek ugyanabban az állapotban vannak, mint megvételük idején voltak (bontatlan a külső csomagolásuk), és visszaigényelni a TIENS-től a fenti termékekkel kapcsolatban kifizetett összeg száz százalékának (100%) megfelelő összeget. Amennyiben a Tanácsadó ezen elállási jogát gyakorolta, tudomásul veszi, hogy a Tanácsadói Szerződéstől történt elállásának a TIENS-sel történt közlésétől számított hat (6) hónapon belül nem jelentkezhet ismét tanácsadói pozícióra.
13. Ha a jelen Szerződés nem a 12. bekezdésben foglaltak szerint szűnik meg, a Tanácsadó jogosult visszaszolgáltatni a TIENS részére minden, általa a Szerződés időszaka alatt vásárolt, bontatlan csomagolású, továbbértékesíthető állapotú, addig eladatlan terméket, melynek fejében a TIENS-től az alábbiakat kapja:
(a) Ha a Tanácsadó mondta fel a jelen Szerződést, vagy a TIENS a Tanácsadónak felróható okból élt a 11. bekezdés szerinti felmondás jogával, vagy a Szerződés bármely egyéb, a Tanácsadónak felróható okból szűnt meg, azt az árat, amelyet a Tanácsadó a termékekért kifizetett (ÁFA-val együtt), melyből levonásra kerül
(i) a Tanácsadó hibájából a termék állapotában okozott romlás esetén a romlás miatt felmerülő értékcsökkenéssel megegyező összeg, valamint
(ii) a TIENS által megállapított és nyilvánosan közzé tett kezelési költség;
(b) Ha a TIENS egyéb, nem a Tanácsadónak felróható okra hivatkozással mondta fel a jelen Szerződést, azt az árat, amelyet a Tanácsadó a termékért kifizetett (ÁFA-val együtt), valamint a termék TIENS-hez történő visszaszállításának igazolt költségeit;
(c) Fenti visszatérítés oly módon történik, hogy a termékek vételára azok leszállításakor, illetve amennyiben a termékek már a TIENS-nél vannak, akkor azonnal fizetendők;
(d) Fenti visszatérítés továbbá oly módon történik, hogy a nem a TIENS-nél lévő termékek a Szerződés megszűnésétől számított huszonegy (21) napon belül – a b) pontban említett esetben a TIENS költségére – a Szerződésben szereplő címre kerülnek leszállításra.
14. Továbbá, ha a Szerződés aláírásától számított tizennégy (14) nap eltelte után a Szerződést bármelyik fél felmondja, a Tanácsadó jogosult visszaszolgáltatni a TIENS részére minden, a Tanácsadó által a Szerződés megszűnését megelőzően több mint kilencven (90) nappal, de kevesebb, mint a Szerződés megszűnését megelőző egy (1) évvel vásárolt, addig eladatlan terméket, melynek fejében megkapja a TIENS-től a fenti termékekért a Tanácsadó által kifizetett (áfát is tartalmazó) vételár kilencven százalékát (90%), melyből levonásra kerül
(i) az adott termékekért a Tanácsadó által kézhez kapott jutalék, árengedmény és/vagy egyéb díjazás,
(ii) a Tanácsadó bármilyen okból fennálló tartozása a TIENS felé, valamint
(iii) a TIENS által megállapított és nyilvánosan közzétett Kezelési költség, feltéve, hogy a Tanácsadó – ha nem a jelen Szerződés megsértése révén vásárolta vagy szerezte be a szóban forgó termékeket – a Szerződés megszűnésének időpontjától számított maximum tizennégy (14) napon belül a szóban forgó termékeket használatlan, kereskedelmi szempontból újraértékesíthető állapotban a TIENS részére visszaszolgáltatja, illetve feltéve, hogy a TIENS nem tájékoztatta kifejezetten arról, hogy fenti termékek azáltal, hogy idényjellegűek, előállításuk megszűnt, illetve speciális reklámtermékek, nem tartoznak jelen 14. bekezdés rendelkezéseinek körébe. A TIENS-nek jogában áll igényelni, hogy a Tanácsadó bizonyítsa, pl. számla segítségével, azon termékekre vonatkozó tulajdonjogát, amelyeket a TIENS-sel jelen Szerződés értelmében vissza kíván vásároltatni.
15. A Tanácsadó tudomásul veszi és vállalja, hogy az utolsó százhúsz (120) nap során a Tanácsadó által illetve az alsóvonal partnerei által visszaszolgáltatott termékek és szolgáltatások után kifizetett prémiumok és jutalékok bármikor levonhatók a TIENS-nél vezetett számlájából abban az esetben, ha alsóvonal partnerei köréből bármely tanácsadó felmondja Tanácsadói Szerződését, illetve a TIENS megszünteti azt.
16. A Tanácsadó vállalja, hogy bármely visszatérítés az eredeti kifizetéssel megegyező formában, és a TIENS időközönként módosított szerződés-megszüntetési eljárásával összhangban történik.
17. A Tanácsadó által megvásárolt, illetve részére a TIENS által nyújtott marketinganyagok, termékminták és reklámanyagok kivételével a TIENS előzetes írásos engedélye nélkül a Tanácsadó sem a jelen Szerződés időtartama alatt, sem pedig azt követően nem jogosult a TIENS védjegyeit, kereskedelmi nevét, szlogenjeit, szimbólumait és színmintáit, illetőleg bármilyen más szellemi alkotást felhasználni.
18. Amennyiben a Tanácsadó más tanácsadók szponzorálására vállalkozik, akkor tudomásul veszi és vállalja, hogy legjobb tudása szerint folyamatos támogatást és tanácsadást biztosít az általa szponzorált tanácsadók és saját alsóvonal partneri körük részére, mint pl a szervezetükkel való folyamatos kapcsolattartás, kommunikáció, bátorítás és támogatás.
19. A Tanácsadó köteles a TIENS jogait és jogos érdekeit mindenkor tiszteletben tartani. Ennek körében a Tanácsadó tudomásul veszi, hogy a jelen Szerződés hatálya alatt nem hajt végre és nem bátorít semmiféle cselekményt, amelynek célja vagy kihatása megakadályozná, megsértené, gátolná, vagy csökkentené a TIENS és bármely TIENS tanácsadó között fennálló szerződéses kapcsolat értékét vagy előnyeit, és az előzőek általános érvényét semmivel sem csorbítva, sem közvetve, sem közvetlenül nem keres fel, ösztönöz, buzdít, támogat vagy fogad fel TIENS tanácsadókat abból a célból, hogy felhívja a figyelmet egy rivális közvetlen forgalmazói szervezet TIENS-sel versengő üzleti programjában rejlő lehetőségekre, ellenkező esetben elveszíti TIENS tanácsadói státuszát, és a szerződésszegés egyéb jogkövetkezményei is vonatkozhatnak rá, amennyiben ezek alkalmazásának törvényes feltételei fennállnak.
20. A Tanácsadó kijelenti, hogy a TIENS tájékoztatta arról, hogy az általa a TIENS részére szolgáltatott információkat (beleértve saját személyes adatait, lakcímét és egyéb adatait) a TIENS egy elektronikus adatbázisban megőrzi, és a fizetendő termékértékesítési jutalékok, valamint a TIENS vállalkozás teljesítményének kiszámítására használja fel. A Tanácsadó továbbá tudomásul veszi, hogy a TIENS fenti információkat fenti célokból megoszthatja a TIENS egyéb, az EU területén belüli, vagy azon kívüli székhellyel rendelkező tagjaival és más személyekkel, különös tekintettel a TIENS struktúrák részét képező más Tanácsadókra. A Tanácsadó beleegyezik abba, hogy a TIENS a fenti információt a Működési Szabályzat rendelkezéseivel összhangban megőrizze, feldolgozza, és szükség esetén harmadik fél részére továbbítsa. A Tanácsadó személyes adataihoz fűződő jogsérelem esetén bírósághoz fordulhat, illetőleg jogosult az adatvédelmi jogszabályok szerinti jogorvoslatok igénybevételére. A TIENS az adatkezelési cél megszűnése esetén (így különösen ha nem jön létre közöttünk szerződéses jogviszony vagy az utóbb megszűnik) köteles az adatkezelést abbahagyni és a Tanácsadó személyes adatait törölni.
21. A TIENS struktúrák (azaz a TIENS birtokában lévő információk saját tanácsadóival kapcsolatban, amelynek a TIENS tetszése szerint többek között részét képezheti az egyes tanácsadók egymás közötti viszonya, az egyes tanácsadók által szponzorált tanácsadók köre, a tanácsadók alatt és fölött elhelyezkedő szponzori körök, valamint az egyes tanácsadók múltbeli vásárlásainak adatai) bizalmas természetűek, és olyan, a TIENS vállalkozás számára igen érzékeny és értékes információkat tartalmaznak, amelyek mindenkor a TIENS tulajdonát képezik. Amennyiben a TIENS úgy dönt, hogy valamelyik struktúrájának adatait felfedi egy Tanácsadója előtt, akkor a Tanácsadó:(a) abban a mértékben, amennyiben a fenti adatokhoz történő nyilvános hozzáférés jelen Szerződés megsértése nélkül nem lehetséges, mindenkor, időbeli korlátozás nélkül, a legszigorúbb üzleti titoktartás szabályainak tiszteletben tartásával köteles kezelni fenti adatokat, azokat fel nem használhatja, más személy részére fel nem fedheti, illetve nem engedélyezheti más személy részére azok felfedését vagy felhasználását (és megtesz minden ésszerű lépést annak érdekében, hogy fenti információ biztonságát védje és fenntartsa), és fenti adatokat kizárólag a TIENS, illetve az adott Tanácsadó TIENS-sel kapcsolatos vállalkozásának érdekében használhatja fel azokra a célokra, amelyekre számára az adatokhoz való hozzáférést engedélyezték;(b) jelen Szerződés bármely okból történő megszűnése esetén a Tanácsadó köteles haladéktalanul visszajuttatni a TIENS részére ezen információkat, melyeket tartalmazó másolat sem maradhat nála.
22. Az időközönként módosításra kerülő Szerződés, a Működési Szabályzat, valamint a Marketingterv képezik a Tanácsadó és a TIENS közötti teljes megállapodást, semmiféle egyéb ígéret, állítás, garancia vagy megállapodás nincs érvényben, kivéve, ha azt a TIENS adta ki írásban rögzítve.
23. Amennyiben a jelen Szerződés rendelkezései szerint fennálló valamely jogát a TIENS nem gyakorolja vagy késlekedik azt gyakorolni, az nem jelenti azt, hogy lemondott fenti jogainak gyakorlásáról.
24. A jelen Szerződés értelmében, vagy azzal kapcsolatban küldött minden értesítést vagy írásos kommunikációt vagy személyesen, vagy ajánlott postai küldeményként kell eljuttatni a TIENS-hez a Szerződés elején szereplő címre, illetve arra a címre, amelyről a másik felet időközönként –a helyben szokásos módon- külön értesíti.
25. Amennyiben jelen Szerződés valamely feltétele vagy rendelkezése részben, vagy egészben valamely jogszabályi rendelkezés értelmében illegálissá, érvénytelenné vagy betarthatatlanná válik, a fenti feltétel vagy rendelkezés, vagy ezek meghatározott része megszűnik jelen Szerződés részét képezni, ugyanakkor azonban a Szerződés fennmaradó része maradéktalanul érvényben marad.
26. Jelen Szerződés feltételeivel vagy rendelkezéseivel kapcsolatos bármely jogvita esetén a magyar jogszabályok rendelkezései az irányadók, a szerződő felek pedig arra az esetre, ha a Pp. általános szabályai szerint nem budapesti székhelyű bíróság lenne illetékes a jogvita elbírálására, ezennel a Budai Központi Kerületi Bíróság, a törvényszék hatáskörébe tartozó ügyekben pedig a Székesfehérvári Törvényszék illetékességének vetik alá magukat.
A TIENS nem vállal felelősséget a teljesítés késedelméért vagy elmaradásáért abban az esetben, ha a TIENS ésszerű befolyásán kívül álló körülmények okán a teljesítés végrehajtása kereskedelmi szempontból nem megoldható. Ide tartoznak, korlátozás nélkül, a sztrájk, munkaerővel kapcsolatos nehézségek, lázadás, háború, tűz, halál, a TIENS szokásos beszerzési forrásainak elapadása és/vagy jogszabályi, hatósági rendelkezések vagy utasítások.